Rendszertervezés
Egy megfelelően megtervezett és kivitelezett IT infrastruktúra jelentős mértékben képes egy vállalat munkafolyamatait hatékonnyá tenni. Márpedig a cégeknek csak így van lehetősége versenyben maradni a piacon, cégprofiltól függetlenül. Ismerje meg az IamIT rendszertervezés szolgáltatását!
Rendszertervezés: miért szükséges?
A legtöbb szoftvercsomag olyan elemeket is tartalmaz, amelyekre egyes cégeknek nincs szüksége. A vállalatok munkafolyamatai ugyanis eltérőek, így minden cégnek más felépítésű IT infrastruktúrára van szüksége a hatékony munkavégzéshez. Amely szoftver az egyik cégnek a legfontosabb, az a másiknak teljesen haszontalan. Mégis, mivel a csomag része, a vállalatoknak fizetnie kell érte.
Amennyiben az IT infrastruktúra megtervezését és bevezetését kiszervezi az IamIT-nak, úgy ez nem fordul elő. Teljes körű szolgáltatásunk legelső lépése a tervezés. Ennek célja, hogy Ön csak azokat a szolgáltatásokat kapja meg, amelyekre vállalatánál szükség van. Ebből egyenesen következik, hogy fizetnie is csak ezekért a szoftverekért kell.
Rendszertervezés az IamIT szakembereitől
Ajánlatkérést követően felmérjük, hogy az Ön vállalatánál mely munkafolyamatok akadoznak vagy működnek nehézkesen. Sokszor ugyanis a nehezen használható, elavult rendszerek megnehezítik a dolgozók mindennapi munkáját és ez motiváció vesztést is eredményezhet. Emellett az igényeket is figyelembe vesszük és ezek alapján tervezzük meg azt a szoftvercsomagot, amely az Ön vállalatának a legideálisabb. Szenior informatikusaink minden ügyfelünknek cégre szabott rendszert terveznek. Ennek köszönhetően sokkal hatékonyabbá válnak a munkafolyamatok, ami pedig hozzájárul a versenyképes üzlethez.
Miért válassza az IamIT-t?
Teljes körű szolgáltatás
Informatikai szolgáltatásainkban a rendszertervezés csak az a legelső lépés. Mi a terv elfogadása után be is vezetjük cégénél az új szoftvereket és azokat utána is figyeljük és karbantartjuk. Emellett pedig a szoftverfrissítésekről is gondoskodunk. Probléma esetén így azonnal cselekedni tudunk, hogy mielőbb elhárítsuk azt.
Modern szoftvercsomag
Az IamIT a világszinten népszerű és folyamatosan fejlődő Microsoft 365 szoftvercsomaggal dolgozik. Ez lehetővé teszi a hatékony irodai munkát, legyen szó formanyomtatvány vagy prezentáció készítéséről, adattáblázat-kezelésről vagy kommunikációról. Mind a munkafolyamatok végzésére, mind pedig a dokumentum- és adattárolásra egyaránt lehetőség van a felhőben. Felhőszolgáltatásaink keretein belül az MS Azure-t és az (Amazon) AWS-t is biztosítani tudjuk ügyfeleink számára.
Microsoft Silver Partner vagyunk
Az IT világa rohamos ütemben és folyamatosan fejlődik, amivel nekünk is lépést kell tartanunk. Csakis így tudjuk biztosítani, hogy mindig a legjobbat nyújthassuk meglévő és jelenlegi ügyfeleink számára. Éppen ezért informatikusaink elvégezték a Microsoft hivatalos vizsgáját, amellyel megszerezték a Microsoft Silver Partner státuszt. Így már maga a Microsoft hivatalosan is elismerte szaktudásunk magas szintjét.
Rendszertervezés kényelmesen és költséghatékonyan
Kényelem: Laikusként sok energiába és időbe telik, míg utána járunk, mely szoftverek segítenék a mindennapi munkát a cégnél. És még ha meg is találjuk, nem tudhatjuk biztosra, hogy a megfelelő programokat választottuk. Amennyiben szakembereinkre bízza ezt a feladatot, Ön hátra dőlhet és csak azzal foglalkozhat, amihez ténylegesen ért. Mi pedig addig megtervezzük és összeállítjuk azt a szoftvercsomagot, amely az Ön vállalatának munkafolyamatait a lehető leghatékonyabbá teszik.
Költséghatékonyság: Egy belsős IT csapat fenntartása esetén nemcsak a szoftverekért kell fizetnie, hanem a munkavállalók fizetését is biztosítania kell. Anyagi szempontból is megéri ezért külsős IT cégre bíznia cége IT infrastruktúrájának bevezetését és üzemeltetését. Így Önnek csak a szoftverek költségét kell kifizetnie. Az így fennmaradt, megtakarított összeget pedig további beruházásokra, fontos területekre allokálhatja.